Quantcast
Channel: Hozzászólások ehhez: A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)
Viewing all articles
Browse latest Browse all 123

Szerző: qdiace

$
0
0

@koxi: “el nem tudom képzelni ˙[…] eggyütt tudnának élni azzal a gondolattal”

Ne haragudj, koxi, de ez végtelenül naiv hozzáállás. :( (Amúgy egygyütt — rövid gy-vel.)

Saját történet, államvizsgám félévében egyetlen tárgyam volt, bejelentkeztem a legelső vizsgára, hogy állvizsre annál több időm legyen tanulni.

Úgy vágott ki, hogy simán egy hármast ért a tudásom, másodszorra szintén köcsög volt, végül úgy jött ki a lépés, hogy hétfőn másod UV, kedden védés, szerdán államvizsga.

Mikor utóbbin nagy nehezen túlestem, megpróbáltam a tanár urat rávenni, hogy legalább utólag, immáron tét nélkül ismerje el, hogy ez nem volt szép, és az utánam jövő hallgatók ellen ezt már ne művelje le.

Nagyon magas lóról osztott ki, és foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy az a tudásom elégtelent ért…

—————–

Docens volt akkor is, és docens még e sorok írása alatt is. Semmi pluszt nem zsebelt be. Mit kellett volna elismernie? Azt, hogy indokolatlan mértékben (mértéktelenségben?) nehezítette meg egy végzős hallgató dolgát.

Most akkor el tudod képzelni, hogy amikor karriereket és életpályákat alapoz meg az ügy, akkor elismerni, hogy egy gyerekgyilkost futni hagytak, és egy ártatlant + családját tették tönkre — ugyan kérem…

Amúgy meg MAGAD adtad meg a választ kommented végén, nagy számok törvénye, előbb-utóbb valaki elszólja magát, de az TG-n nem biztos, hogy segít.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 123